A halastavak védettsége
A vízi és a környező szárazföldi területek egy részét 1949. augusztus 1-től rezervátummá nyilvánították, és ekként kezelték egészen 1955. január 31-ig, amikor is a védettséget megszüntetve a területet a halastavak kivételével felosztották négy község vadásztársaságai között. A mocsarat és a víztározót azonban 1956. augusztus 1-jétõl Békés megye vadászati felügyelője a vadásztársaságoktól visszavéve, a Madártani Intézetnek adta oda tudományos gyűjtésre és vizsgálatokra, így a terület részbeni védettséget nyert.
Főként madártani értékei miatt egy tájvédelmi körzet kialakítása már a 70-es években felvetődött, a védetté nyilvánításra azonban csak 1990. március 31-én kerülhetett sor. A terület 1997 óta a 7991 hektáron elterülő Kis-Sárrét törzsterületen a Körös-Maros Nemzeti Park része. A halastavak egy része fokozottan védett terület, 1997 áprilisa óta a Nemzetközi Jelentőségű Vadvizek Jegyzékében, közismert nevén a Ramsari Egyezményben is szerepel. Kiemelkedő jelentőségű IBA (Important Bird Area) terület. A Natura 2000 hálózat részeként különleges madárvédelmi terület.
A Biharugrai Halgazdaság kiemelt feladatának tekinti, hogy működése során különös figyelmet fordítson a természeti értékek megőrzésére, a tavakon található ökológiai viszonyok fenntartására.
A halastavak élővilága
Növényvilág
A halastavak különböző életkorúak, a tavakat benépesítő élővilág is ezek szerint változik. Főbb növénytársulása a nádas. Az öregebb tavakban terjedőben vannak a gyékényesek. A sekélyebb vizű tavak lebegő hínártársulása a rence-békalencse hínár. A tápláló és lecsapoló csatornák jellegzetes faja a sulyom, a rucaöröm, a békatutaj, a közönséges rence és a vízitök. A csatornák mentén tavasszal gyakori a sárga nőszirom.
Az Ugrai-tavakat a kubikus munkával kiépített tavak gátjain sok helyen vannak éger-, kőris-, fűzfából álló fasorok, facsoportok. A tórendszer szinte közvetlenül kapcsolódik az Ugrai-rét mocsármaradványa, amely számos vízimadárfaj fontos költőhelye, melyek táplálkozó területét elsősorban a halastavak adják.
A Begécsi-víztározó tavai nagyobb kiterjedésűek, nagyobb vízfelülettel rendelkeznek, a gátakon nincsenek facsoportok, bokrok. A Nagy-szík pusztán létesített tavak jobban hasonlítanak az Ugrai- tavakra.
Madárvilág
A tavak és tágabb környezete évtizedek óta tradicionális költő-, pihenő- és gyülekező- helye a vízimadaraknak. A területen folyó vadászat a hetvenes évekig, leginkább az érzékeny darvak számára okozott zavarást.
A teljes nyugalom kedvező hatásai már a tilalom bevezetése utáni években érzékelhető volt, a récék és libák száma megsokszorozódott.
A Biharugrai-halastavak madárvilága az év minden időszakában kínál látnivalót az idelátogatók számára.
Tavasszal rögtön a jég elolvadása után a hínárnövényzetben gazdagabb tavakon a búbos vöcsök párok “járják” szertartásszerű násztáncukat A szürke gémek és a nagy kócsagok sokszor órákig mozdulatlanul lesik táplálékukat a part menti nádszegélyekben. A nádasok sűrűjéből nagyritkán előbukkan egy-egy vörös gém, vagy törpe gém, majd ismét eltűnik a szemben lévő nádszegélyben. A Ugrai-tavak sekélyebb vizeibe gyakran megpillanthatjuk a kanalasgémek fejrázáshoz hasonló táplálékszerzési technikáját, gyakran csatlakoznak hozzájuk a környékbeli falvakban fészkelő gólyák is. Késő tavaszi estéken a partmenti fűzfákra kiskócsagok kisebb-nagyobb csoportja száll be éjszakázni. Ilyenkor indul táplálékért a napközben csapatosan fűzfabokrokon pihenő bakcsó. Jellegzetes “kvakk-vakk” hangját ilyenkor gyakran hallhatjuk, amelyet a nádasok mélyén rejtőző bölömbika hangja kíséri.
A sulyommal borított csatornákon és tórészeken láthatóak a magányosan vadászó üstökös gémek.
Az őszi és tavaszi vonulások idején több ezer példányból álló réce- és lúdcsapatok pihennek meg a halastavakon és a körülötte lévő pusztákon, mocsárréteken. A vonuló fajok közül kiemelkedő jelentőségű a világszerte veszélyeztetett kis lilik (Anser erythropus) és az igen nagy számban átvonuló nagy lilik (Anser albifrons). Az 1990-es évek közepétől egyre rendszeresebben figyelhető meg a szintén veszélyeztetett vörös nyakú lúd (Branta ruficollis). Egyetlen költő lúdfajunk, a nyári lúd (Anser anser) tőkés réce (Anas platyrhynchos).), a kendermagos réce, a böjti réce, a barátréce, és a halastavak legértékesebb récefaja az Európában is kevés példányszámban jelenlévő cigányréce. Tavasszal és ősszel ezres példányszámban fordulhat elő a fütyülőréce és a kanalas réce. gyakori fészkelő és vonuló a tavakon.
Biharugra legnevezetesebb madara a réti sas (Haliaeetus albicilla). Ennek a világszerte ritkán mondható ragadozó madárnak ez az egyik legjelentősebb közép-európai vonuló- és telelőhelye. A téli hónapokban szinte mindig szem elé kerül a tavakon néhány példánya, de nem ritka, hogy 8-12 madarat is láthatunk. A ragadozó madarak rendszeresen költ a barna rétihéja (Circus aeruginosus). A vonuló madárcsapatokat kísérve néha felbukkan a kerecsensólyom (Falco cherrug). Tavaszi és őszi vendég a jellegzetes szárnytartásáról, és világos alsótestéről könnyen felismerhető a halászsas (Pandion haliaetus).
A halastavak különböző életkorúak, a tavakat benépesítő élővilág is ezek szerint változik. Főbb növénytársulása a nádas. Az öregebb tavakban terjedőben vannak a gyékényesek. A sekélyebb vizű tavak lebegő hínártársulása a rence-békalencse hínár. A tápláló és lecsapoló csatornák jellegzetes faja a sulyom (Trapa natans), a rucaöröm békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) , a közönséges rence vízitök (Nuphar lutea). A csatornák mentén tavasszal gyakori a sárga nőszirom (Iris pseudacorus).
